Szülőszoba

       Végre elérkezett ez a pillanat is. Bár már 2 hete vagyunk itthon, de sajnos csak mostanra sikerült befejeznem ezt a bejegyzést.
Most megosztom veletek részletesen kisfiunk születésének történetét. :) Igyekszem minél őszintébben, kertelés nélkül, amennyire emlékszem, részletesen beszámolni az eseményekről.

        Az egész hajnalban, 4:30 körül kezdődött. Felkeltem a szokásos éjjeli pisiléshez, és miközben végeztem a dolgom, éreztem egy pukkanást, mintha levegő szorult volna a folyadékba. Akkor még nem igazán foglalkoztam vele. Viszont amikor felálltam elfolyt a magzatvíz, kb. 1 liter.

       Anya épp otthon volt, reggelre ment dolgozni, felkeltette az öcsémet, mert Zsolti éjszakás volt, hogy menjen be helyette. Én felhívtam Zsoltit, közöltem vele, hogy mi a helyzet, próbáltam nyugtatni, hiszen még csak fájásaim se voltak.

Amíg vártam, hogy Zsolti hazaérjen, addig folyamatosan szivárgott a víz. Lezuhanyoztam, felöltöztem, betettem egy betétet, bár ennek nem sok haszna volt. Amikor Zsolti megérkezett, felkapta a táskákat, és bementünk a kórházba.

      A papírjaim szerint 5:11-kor vettek fel az osztályra. A nővér adott egy hálóinget, amibe át kellett öltözni. Hívták az ügyeletes orvost, és amíg rá vártunk, felvették az adataimat, és meghallgatták a pici szívhangját. Az orvos megvizsgált, de akkor még alig voltam 1 ujjnyira kitágulva. Ezután kitöltöttek, és aláírattak velem egy halom papírt, köztük beleegyező nyilatkozatot a császármetszés esetére.

Eddig Zsolti csak ült kint az ajtó előtt, és várt. Kimehettem hozzá, de haza kellett küldenem, mert még messze volt a szülés.

       Amikor visszamentem, be kellett pakolni a táskákat a szekrénybe. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ha a szekrény nem 40x150 cm lett volna, elég érdekes puzzle feladat volt. Az összes holmim közül csak vizet, szőlőcukrot és a telefont vihettem be. Bevittek a szülőszobára, ahol a napom hátralévő részét töltöttem.

        Hozzávetőlegesen 6 órától az "én" egy ágyas szülőszobámban tartózkodtam. Mint kiderült, ez nem mindig annyira pozitív. De kezdjük az elején. A szülésznő bekötött infúziót, és rám kötötte a CTG-t. Kezdetben 15 percenként, majd később 10 percenként voltak fájásaim, de ezek elég gyengék voltak, inkább kellemetlen volt, mint fájdalmas. Egy idő után viszont a fájások kezdtek ritkulni, rendszertelenné válni.

       12-kor jött a szülésznő, és javasolta, hogy keljek fel, menjek el a mosdóba, sétáljak, bízzuk a dolgot egy kicsit a gravitációra. Elmentem a táskámhoz, és titkon megettem egy croissant, hiszen már hajnaltól étlen feküdtem, és fogalmam se volt róla, hogy vajon mikor fogok szülni. Bevittem magamhoz még egy csomag papír zsebkendőt, mert én is szükségét éreztem, meg Zsoltira is gondoltam.

13 órakor a - megfigyeléseim alapján - takarítónő hozott nekem egy tányér levest. Annak ellenére, hogy ettem egy kicsit, és kórházi koszt volt, nagyon jól esett. Ettől a gesztustól én olyan hálát éreztem, amit nem is tudok szavakba önteni.
    Már azon gondolkoztam 14 óra körül, hogy visszafekszem, amikor jött az egyik szülésznő, és épp ezt javasolta. Ismét infúzió, és CTG-re kötés következett, valamint a várakozás. Volt néhány fájásom, de nem volt benne rendszer.

A huzat 15 óra tájban becsapta a szobaajtót, én pedig kicsit szunyókáltam, bár nem nevezném pihentetőnek. Minden apró zajra felkeltem, azon gondolkoztam, hogy figyelmi kell a fájásokat. Persze, ha fájt volna, akkor nem tudok aludni. :) De felesleges volt aggódnom, mert késő délutánig nem volt semmi változás.

     Azt nem tudom mikor, de kinyitották az ajtót, rám nézett az egyik szülésznő, majd magamra hagyott. A következő dolog, amire figyelmes lettem, az a nagy rohangálás volt. Ugyanis 17 óra körül egyszerre - ahogy én észrevettem - minimum 3 szülés is zajlott. Azt hiszem itt értem el azt a pontot, amikor besokaltam. Bár már korábban is megtettem, de most sokkal hosszabban beszéltem a picinek, biztattam az előbújásra, már sírtam, szellemileg teljesen ki voltam fáradva. De semmi sem használt, a helyzet nem akart változni.

     Az események végül 17:30 után kezdtek beindulni. Ekkortájt lehetett műszakváltás, mert egy újabb szülésznő nézett rám - a nap folyamán a negyedik. Ő viszont megvizsgált, és észrevette, hogy még megvan a buroksapka. Hívott is egy orvost, aki ezt megerősítette, fogott egy ollót, és megrepesztette (?).
     A szülésznő az előkészítést javasolta, kaptam beöntést, amit egy zuhany követett. Amikor visszamentem a szobába, megint felfeküdtem az ágyra, de az infúzióhoz még társult egy adag oxitocin. Így a fájások 19 óra után rendszeressé és erőssé váltak.
Bár ekkor még csak 3 ujjnyira voltam kitágulva, Zsolti mégis bejöhetett. Óriási pluszt adott, hogy már ebben a szakaszban is velem volt. Mielőtt Zsolti megérkezett volna, kaptam gázt, amit akkor kellett jó mélyen, szájon át beszívni, amikor a fájások elkezdődtek. Egy kicsit bekábultam tőle, de azon kívül, hogy olyan volt a tüdőm, mintha nem jutna oxigénhez, és egy enyhe fátylon keresztül érzékeltem a körülöttem zajló dolgokat, nem sok hatása volt.
Én épp ezért kértem epidurális érzéstelenítést, amit kb. 21 óra körül meg is kaptam. Ennek a hatása nagyjából egy óra hosszat tartott. Kezdetben a fájásokat szinte nem is éreztem, majd tompán, inkább feszítést. Majd a hasam bal oldalából kiindulva terjedt a fájás a köldököm felé. Amikor elég intenzíven éreztem a fájásokat, a szülésznő megvizsgált. Ekkor bő 3 ujjnyira voltam kitágulva. Így kaptam még egy adag epidurált. Viszont a vizsgálat miatt hamarabb kezdett erősödni a fájás, hamarabb megéreztem. Ismét vizsgálat következett, ekkor bő 4 ujjnyi voltam, ekkor már 23 óra körül jártunk. Megmondom őszintén, kicsit rájátszottam arra, hogy mennyire fáj, így még az előtt megkezdődött a szülés, hogy az érzéstelenítő teljesen kiment volna.

     A kitolási szak elején a szülésznő elmondta a menetet, a feladataimat. A lábaimat fel kellett tenni a tartóra, és egész idő alatt csukott szemmel kellett lenni. A fájás csúcsán mély levegőt kellett venni, bent tartani, nyomni és lassan kifújni. Egy fájás alatt 2 ilyen nagy levegőt kellett venni. Eközben a combjaimat a kezemmel magam felé kellett húzni.

Volt, hogy másodszorra nem sikerült olyan nagy levegőt vennem, így kicsi lett a nyomás. A feladat az volt, hogy  hang nélkül kellett kifújni a levegőt, de 2 alkalommal ez se sikerült. Csak, hogy teljes legyen a "hiba lista", a legelső alkalommal még a combomat se magam felé húztam. Az pedig már elenyésző gond volt, hogy az infúziós karomat két fájás között nem vettem le a combomról, és tettem magam mellé.
     Az egész folyamat során többször hisztiztem, amit az ügyeletes orvos meg is jegyzett. Persze én elnézést kértem a szülés közben is, és utána is, amikor összevarrtak. De lássuk be őszintén, volt okom hisztizni, hiszen hosszú volt a nap, fáradt voltam, kimerült, mind szellemileg, mind fizikálisan, bár akkor nem tudatosult bennem, de éhes is voltam, összességében elegem volt.

     Viszont annak ellenére, hogy már több, mint 18 órája vártam, a lényeg :) gyorsan lezajlott. Nem emlékszem pontosan, de kb 4 vagy 5 fájás után, de az biztos, hogy 23:20-kor megszületett Dominik, 3400 grammal, és 54 centivel.
Miközben én az ágyon feküdtem, addig kitisztították a kicsi légcsövét, Zsolti pedig elvágta a köldökzsinórt. 

Ezt követően pedig a mellkasomra helyezték a kis, rózsaszín testét, ahol csak alig hallhatóan nyöszörgött, majd meg is nyugodott. Klisé, de szerelem volt, első látásra. :)

Mindeközben az orvos hozzákezdett a "tatarozáshoz", a picit pedig elvitték fürdeni, és felöltözni. Ahogy Zsolti elmesélte, eközben hallatta a hangját először. :) Amikor visszahozták, akkor Zsolti kezébe adták. Így ismerkedett csendben apa és fia:

Amikor az orvos befejezte az összevarrásomat, oldalra kellett fordulni, és mellém tették a kicsit, aki egy rövid próbálkozás után sikeresen rátalált a cicire, és elkezdett enni. Jó persze, ekkor még csak az előtej van, de neki még akkor ez is elég volt.
Egy darabig még velünk volt a kicsi, de nemsokára elvitték. Mi pedig ketten maradtunk Zsoltival, még egy jó óra hosszat.
      Fél 2 környékén jött a szülésznő, és elküldte Zsoltit átöltözni, én pedig felkeltem az ágyról, magamhoz vettem a víz, és a szőlőcukor maradékát, és beültem a tolókocsiba. A szülésznő kihozta a cuccaimat a szekrényből, amit Zsolti hozott, és lifttel lementünk egy emeletet, a gyerekágyas osztályra. A szobába Zsolti is bejöhetett, és segített előszedni pár dolgot, de ezután el is kellett köszönni. 
      Az első éjszakán még nem volt mellettem a kicsi, de alig tudtam elaludni. A négy ágyas szobában csak egy anyuka volt bent, de ő már aznap reggel megszült, és ott volt vele a pici. Így nem igazán tudtam aludni az izgalomtól, az adrenalintól, és a baba sírásától.

A gyerekágyas osztályon töltött napokról hamarosan (tényleg :) ) hozok egy részletes beszámolót.